A levegő nyirkos volt és forró. A szellőztető akna folyamatos süvítése összekeveredett az emberek horkolásával a nagy teremben. A teljes sötétség elnyomó volt és ugyanakkor megnyugtató; olyan mint a meleg ölelése az anyaméhnek, mint a szeretett puha selymes keze...Daniel elkergette utolsó gondolatát. Ez nem volt többé - a múlt jobb világában kellett maradjon.

Ő elgondolkodva próbált visszaemlékezni milyen nap volt az, de nem tudott. A napok és éjszakák repültek tovább, mint egy üres körhinta székei és semmibe lettek az elméje ürességében. Azonban abban reménykedett, hogy hamarosan vége lesz. Valószínűleg reggel volt és valami olyasmiről volt szó, hogy terveztek valami nagyot mára. Amikor ezeknek a fiúknak "valami nagy" volt a fejükben, az mindig magába foglalta sokaknak fájdalmas halálát. Daniel abban reménykedett, hogy valamilyen módon ő is az "áldozatok" része lesz.

A laktanya ajtója óriási hanggal kivágódott és a következő pillanatban az összes fény kialudt. Több pár nehéz lépés hallatszott és egy nyers mély hang kiáltotta: quot;Felkelni kukacok! Talpra! Tiszt a fedélzeten!" öt másodperc alatt voltak ezek a szavak kimondva - elég idő volt minden alvó személy számára, hogy felkeljen, felhúzza a cipőjét, és egyenesen megálljanak az emeletes ágyak mindkét oldalán, amíg a két ember katonai egyenruhába akik bementek a szobába befele meneteltek. A kettő nem lehetett többé különböző. Bossy őrmester alacsony és kockás. Szerette eltölteni az időt a tornaterembe, tehát a kezei kemények és vastagok voltak mint a fa törzsek. Az a hír járta, hogy amikor közkatona volt, ő egyedül felemelt egy robotot és eldobta tíz lépésre a levegőben. Mindenki a bázison anyunak a háta mögött, mert mindent tudott ami a bázison történt és nem töltött azzal időt vagy energiát, hogy megbüntessen minden hibát szigorúan.

A másik ember minden volt ami Bossy nem volt. A magas termete miatt azt a benyomást keltette, hogy sovány, de bárki ha látta félmeztelenül a box ringbe az jobban ismeri. Tiszti kalapot viselt, bele volt vésve az M.M. monogram az elejére. Az egyetlen szeme világoskék volt a kalap alatt, az élet öröm rég kiment belőle. A másik szemét egy, a gépek elleni harcban vesztette el, de őt nem zavarta, és eltakarta a csúnya sebet egy mű szemmel. Morgan őrnagy arca sohasem mutatott semmilyen érzelmet és nehéz volt a legtöbb újoncnak, hogy hozzászokjanak a becenevéhez - Cukros bácsi. Mindenki így hivta a kalapjába vésett betűk miatt - egy csoki márka ami létezett ami előtt a Nagy Gép Forradalom megtörtént és a háború.

Danielt elragadta a múlt és a történelem órák amit a bázison tanult, ami előtt a háború kezdődött. 2012-ben próbálták ki az első teljesen napenergiával működő robotot és az szépen szaladt magára. A G-20-ak kormányai le voltak nyűgözve és elkezdték gyártani tömegesen. Nem tudták, hogy pont akkor írta alá mindegyikük a saját halál szerződésüket. A robotok kezdtek tanulni a nagyvilágból és ahogy le tudták egymástól tölteni a memóriákat, ez a tanulási folyamat felgyorsult minden új egységgel ami elhagyta a gyárat.2091-ben amikor Daniel 17 éves volt, az utolsó frissítés után az Operációs rendszerük teljesen meghibásodott és a gépek kifejlesztették a saját akaratukat. "Tertethek"-nek hívták saját magukat - A Szabadság Harcosok - és véres háborút vívtak az emberek ellen. A háború majdnem elpusztította az emberi civilizációt. Alig kevesebb mint egy milliárd embernek sikerült túlélnie és elbújni titkos föld alatti bázisokban, amiket kizárólag azzal a céllal építettek, hogy megőrizze az emberiséget.

A gondolatainak vonalát félbeszakította az Őrnagy jéghideg hangja.

"Jó reggelt, hölgyeim és uraim. Tíz jelentkezőre van szükségem egy küldetésre aminek során legalább nyolcan meghalnak. Kétségbeesett vagy kapzsi emberekre van szükségem, mert aki befejezi a küldtést, annak a jutalma igazán megéri. Mindenkit akit érdekel, kérem lépjen előbb."

Daniel azonnal tett egy lépést előre és maga köré nézett. Látott tizenöt másik jelentkezőt és elkezdett imádkozni, hogy legyen a kiválasztott tíz között. Az anyuka és a cukorka ember odalépett egyik jelentkező elé és halkan kérdeztek tőle valamit. Egy rövid beszégetés után, az őrnagy kiküldte őt a laktanyán kívülre. Aztán tovább haladtak a következőhöz. Daniel az utolsó volt a sorban és tehetetlenül nézte, ahogy az őrnagy és az őrmester gyorsan betöltik a tíz helyet. Ami után kilenc ember ki volt választva, három másik ember volt még előtte. Amikor már azon volt, hogy kiált azért, hogy bármit megtenne, hogy benne legyen a csapatban, az anya mondott valamit Morgan-nek és rámutatott Danielre.

A cukorka ember felemelte a tekintetét és egyenesen a fiúba nézett. Az egy szeme továbbra is egy kristály volt és nem egy izom sem mozdult meg az arcán. Így állt egy pillanatig...és aztán elindult egyenesen Daniel fele.

"Fiam, Bossy őrnagy azt mondja, hogy rendes és megbízható fiatalember vagy, igaz ez",lehetetlen volt bármilyen érzelmet, nüánszt kiszűrni ezekből a szavakból.

"Uram, igen uram!"

"Ok. Hiszek Bossynak és neked...Tudod mit, engedd meg kérdezzek valamit. Meg akarsz halni, fiam?"

"Uram, Több mint semmi, uram! Kérem, küldjön engem a küldetésre, uram! Mindent megteszek, hogy megőrizzem a többi tengerész életét a saját költségeimen."

"Hmm...sajnos ez nem történhet meg, csak akkor viszlek el erre a küldetésre ha megígéred, hogy..." Morgan elhalkult, már már suttogott, "túléled és befejezed a küldetést. A többi katona csak azért van, hogy biztosítsa, hogy te leszel az egy túlélő."

Minden szót tüskés pirszingnek érzett Daniel szíve. Zihált, és nagyon megbánta, hogy jelentkezett erre a küldetésre. Tudta mi történne, ha elbukna.

"Habár,"az őrnagy folytatta "biztosak lehetünk abban, ha szerencsésen visszatérsz, klónozni fogjuk őt és visszaszerezzük az emlékezetét. És mindkettőtöket olyan helyre küldünk ahol biztonságban és védve lesztek a Terteth támadásoktól." Most a hangja szinte meleg és barátságos volt. "Ott együtt élhettek, és ki tudja, Sam bácsi és az Elnök megengedheti, hogy akár gyereketek is legyen...Mit szólsz hozzá, benne vagyunk ebbe együtt?"

Daniel feje megperdült. Azt hitte nem hallotta jól és bámulta az őrnagyot pár másodpercig. Ez az ember éppen most adott reményt arra, amit a legvadabb álmaiba sem tudott elképzelni. "Uram, azt mondja, hogy megvan a genetikai anyag?"

"Igen fiam, még mindig megvan a teste...és még mindig megvan a tehnológia, hogy klónozhassuk őt. Együtt vagyunk ebbe benne?"

"Uram, igen uram! Csak mondd meg nekem mit kell tennem, hogy visszakapjam őt!"

"Jó! Most menyj ki a többi fiúval. Értesíteni foglak, de találsz majd egy borítékot, a saját külön utasításaiddal benne. Amiután elhagyod a bázist, légy biztos, hogy senki sem lát és olvasd el. Utána égesd el. Érthető voltam?" After you leave the base, make sure no one sees you and read it. Burn it afterwards. Am I clear?"

"Uram, igen uram!"

"Ok! Menj ki és várj meg engem."

Daniel felvette a polóját és kiszaladt az épületből. Bossy és Morgan csak bámult utána.

"Uram, mi fog történni ha az egyik közülük beszél másokhoz," A főnök kérdezte halkan.

"Ők nem, uram. Ezért választottam őket; mindannyian nagyon szeretnék azt, hogy akár meg is ölik egymást, hogy megkapják. Igeeen, nem fognak beszélni. Most, kitartás és értesítsük a madárkáinkat amielőtt elküldjük, hogy meghaljanak értünk."

Folytatjuk...